Emlékjelek

17 jan. 2020

Részletek

Bevezető

Szobrok. Művészek által megálmodott, különféle anyagokba zárt, vagy inkább kibontott csodák. Saját elhatározásból (az alkotás és az önkifejezés öröme), vagy megbízásból (élni is kell valamiből) életre kel az anyag, amelyben ott van a művész maga. (Szerencsés esetben a megbízói szándék és a művészi önkifejezés találkozhat.)

Szobrok. Esztétikai élményt nyújtanak, vagy éppen bosszantanak, mert nem szépek és nem a környezetükbe illőek. De ez mind szubjektív. Mert ami nekem tetszik, az másnak nem biztos és fordítva is. Éppen ezért néha kiszolgáltatottak. És nem csak a közízlésnek, hanem a politikának is (ami nem mindig egyezik a közakarattal). Így szobrokat avatnak, és néha döntenek, vagy legalábbis kiállítási parkokba száműznek letűnt korok örök mementóiként. Néha pedig a véleménynyilvánítás sajátos módjaként festékkel öntik le őket vagy modern barbárokként színesfémvadászok darabolják fel. Sorsuk és történetük van.

A szobrok az idők és korok néma tanúi. Jelenlétükkel az állítók korának visszfényei is. Gyönyörködtetnek vagy emlékeket hordoznak és idéznek. Jó esetben az emlékek felidézésére létrehozott szobrok is szépek, bár elsődlegesen nem ez a céljuk, hanem az emlékállítás. Emléket állítanak egy nagyobb vagy kisebb közösség életében fontos szerepet betöltő eseménynek, személynek, hogy évente legalább egyszer szónoklatok hangozhassanak el mellőlük és koszorúkkal ékesíthessék. Majd a koszorúk elhervadnak, de a szobrok maradnak. Mert tanúk ők. Márványba, kőbe, fába faragott és bronzba öntött jelek. Bárhol is legyenek, megállásra késztetnek.

Nyíregyháza szobrai is megállítanak. Mert jó felnézni Bessenyei ércbe öntött daliás alakjára, szemlélni a kecses Vénuszunk formás idomait és lenyűgözve állni a Hősök szobra alakjai által megelevenített dráma előtt. Szomorú idők emlékét idézi a csecsemőjét féltve magához szorító menekülő anya is, de Váci kitárt karjai mintha mindenkit ölelésre várnának, és boldogan fut apjához a Sóstói úti kórház parkjában egy leány. Benczúr most éppen az őszi várost álmodja palettájával és ecsetjével kezében, míg a szerelmesek talán még jobban összebújnak a Szabadság tér fái alatt. A díszszemlén léptető magyar huszárunk a régi nyíregyházi huszárok világába repít vissza bennünket, de a múlt üzenetét hordozza Károlyi és Petrikovits szobra is: ma is és mindenkor tenni kell városunkért! Szent István szobra előtt pedig a hazánkra gondoljunk és tegyük Kölcseyvel mi is szívünkre a kezünket és mondjuk vele együtt: „A haza minden előtt”.

Nyíregyháza szobrai. Nap, mint nap elmegyek mellettük. Kedvelem őket. Ismerem őket. Vigyázzunk rájuk, hogy megállva előttük újra és újra rácsodálkozzunk a szépre, vagy elmerülhessünk városunk múltjában.

(2011 októbere)