Amiről az utcák mesélnek…
110 éve született Gádor Béla
Az Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium kiváló növendékeinek és tanárainak panteonjában ott található Gádor Béla is, aki íróként és humoristaként lett ismert. 110 évvel ezelőtt, 1906. május 22-én, még Guttman Bélaként látta meg a napvilágot városunkban.
1915 és 1923 között egyik legkiválóbb növendéke volt az Evangélikus Főgimnáziumnak. Szinte minden tanév végén jutalmat kapott szorgalmáért és magatartásáért. Hetedikes korában ő nyerte el az iskola ódapályázatának 100 koronás első díját. Nyolcadikban újra ő diadalmaskodott ezen a pályázaton és ő kapta a Bessenyei nevét viselő önképzőkör külön jutalmát is. Mint amatőr színjátszó és szavaló is hírnévnek örvendett a városban, s ráadásul még a gimnázium atlétikai csapatának tagjaként is sok dicsőséget szerzett iskolájának. Öregdiákként is visszatért egykori iskolájába és 1956 májusában ő is szerepelt a gimnázium fennállásának 150. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen.
A második világháború után a Ludas Matyi című szatirikus lap munkatársa, majd főszerkesztője lett. A humoreszkeken kívül írt vígjátékokat, filmforgatókönyveket, bábdarabokat is. Színpadi művei közül az Urak, költők, gyilkosok és a Lyuk az életrajzon című vígjátékait játszották a legnagyobb sikerrel. Az Állami Áruház című, 1952-ben forgatott nagysikerű film egyik forgatókönyvírója. Társszerzőként működött közre a Dollárpapa (1956) című emlékezetes film forgatókönyvének írásában is, míg az Otelló Gyulaházán című színházi témájú, szatirikus kisregényéből pedig népszerű tévéjátékot készítettek. Legmaradandóbb művének a Néhány első szerelem története című novellagyűjtemény tekinthető, amelyben feltűnnek a diákévek emlékei is. 1953-ban József Attila-díjjal ismerték el munkásságát. 1961 januárjában hunyt el Budapesten.
1972-től utca őrzi nevét, míg 1986. május 23-án, születésének a 80. évfordulója alkalmából emléktáblát lepleztek le egykori iskolájának a Gimnázium közi oldalán.
(Megjelent: Nyíregyházi Napló, 2016. május 27. 16. o.)
Gádor Béla emléktáblája