VÁROSISMERETI JÁTÉK
2. kérdés: Mikor nyílt meg a színház? Kinek a zenekara játszotta a Hunyadi-nyitányt?
Haladj át az úttesten figyelmesen,
s a költő szobránál találj kódot ügyesen.
A színház közelében karja kitárva vár,
hogy verseit olvasva örömre találj.
Mellette pad, négy lába van,
az egyikre telefonoddal tapadj!
Amiről az utcák mesélnek...
120 éve Thália szolgálatában
1894. február 6-án a Benczi Gyula és zenekara által játszott Hunyadi-nyitány hangjaival ünnepélyesen megnyílt Thália nyíregyházi hajléka. Korábban csak vendéglők udvarán felállított deszkaszínekben nyílt arra lehetősége a színművészetet pártoló közönségnek, hogy színházi élményeknek hódoljon. Ezen kívánt változtatni az 1893 áprilisában alapított részvénytársaság, amelynek célkitűzése volt, hogy egy „állandó színház építése által a magyar színművészetnek Szabolcs vármegye székhelyén otthont” teremtsen és ezáltal a „magyar hazafias szellemet és nemzeti közművelődést” fejlessze. A kezdeményező Somogyi Gyula, a város első közjegyzője volt, aki az ékszerész Kubassy Gusztávval közösen birtokolt telkét ajánlotta fel az épület helyéül.
A telek a korabeli leírás szerint „a vasúti út és a szent-mihályi utcza között elterülő szénatér nyugati oldalán a Pacsirta vendéglő és a csendőrlaktanyául szolgáló épület kőzött áll”. A „vasúti út” a mai Széchenyi, a „szent-mihályi” pedig a Bethlen utcát jelöli. A „szénatér” elnevezés arra utal, hogy a város itt szénapiacot tartott fenn, amelyet a színház megnyitása után áthelyeztek a mai Széna tér területére. A csendőrlaktanya a mai Bethlen utca sarkán állt, ahol egykor a Pacsirta vendéglő is működött. Az átalakított laktanyát 1911-ben a tűzoltók vették birtokba, de egy időben itt állomásoztak a mentőkocsik is. Ezen a területen tette le a színház alapkövét 1893. július 25-én a kivitelezéssel megbízott Barzó–Vojtovits építőpáros. Az épület terveit Alpár Ignác ingyen bocsátotta a részvénytársaság rendelkezésére.
Az épület egész belső berendezése fából készült 150 földszinti ülőhellyel, tíz földszinti, tíz emeleti páhollyal, erkéllyel és karzattal. A nézőteret eredetileg 600 személyre tervezték, de kényelmesen csak 450 személy befogadására volt alkalmas. Dobó Sándor színigazgató és társulata abban a reményben kezdte meg tevékenységét e díszes épületben, hogy „a színművészet nálunk ne luxus dolog legyen, fényűzés, de közszükséglet, még pedig olyan közszükséglet, melynek kielégítése után társadalmunk minden osztályai vágyakozzanak”.
(Megjelent: Nyíregyházi Napló, 2014. február 7. 12. o.)
Még több kép és leírás...
Thália ünnepére
A héten ünnepe lesz a magyar színművészetnek: Tháliának egy új, díszes csarnoka kerül felavatás alá Nyíregyházán.
Ne kicsinyeljük ez ünnepnapot!
A rohanó világ ugyan legfeljebb ha pár pillanatra vesz tudomást az eseményről, a fővárosi sajtó talán pár sorral kegyes leend megemlékezni róla s aztán napirendre térnek fölötte, mielőtt komolyan foglalkoztak volna vele.
Nos, hát mi magunk sem tartjuk világra szóló jelentőségűnek e napot, az új színház megnyitásának ünnepét; magunk sem kívánjuk, hogy az ország szeme, ha egy gondolatnyi időre is, felénk forduljon ez alkalommal. Csak maradjon az a mi örömünk, a mi szíveinknek ünnepe, a mi lelkeinknek gyönyörűsége. Magunk szereztük meg magunknak, legyen a miénk, egészen a miénk.
De nekünk ünnepünk lesz ez a nap, nevezetes ünnepünk!
Nem akarunk e helyütt a magyar színművészet alig száz éves, küzdelmekkel telt történetével foglalkozni. Olyan általánosságban, a minőben azt egy cikk keretében elmondhatnánk, úgy is ismeri azt mindenki, ki a magyar színművészet iránt érdeklődéssel viseltetik. Úgy is tudja azt mindenki, mi sorsa volt csak rövid pár évtizeddel ezelőtt azon, akkor egyenesen szerencsétlen gondolkozásúnak tartott férfiaknak és nőknek, kik magukban ellenállhatatlan vágyat és hivatottságot éreztek a világot jelentő deszkákra lépés iránt, úgy is tudja mindenki, hogy vándoroltak városról-városra, faluról-falura, éhezve, fázva, nyomorogva. Hogy játszottak füstös korcsma helyiségekben, üres gyomorral, csillogó, de toldott-foldott öltözetekben fejedelmeket és hősöket, valósággal koldulva az alamizsnaként nyújtott kenyeret.
És Thália papjai és papnői átküzdötték a nyomorúság minden fokát, egy elvont eszméért.
Sorsuk ugyan még ma sem valami fényes. Az előítélet és főleg a közöny, mellyel küzdeniök kellett, érezteti velük zsibbasztó hatását még ma is és érezteti anélkül, hogy lelkesedésüket lehűteni, kitartásukat megtörni képes volna.
De a mostani időket már hasonlítani sem lehet az elmúltakhoz.
Íme, alig hogy a fővárosban, Debrecenben, Kolozsvárott állandó csarnokot emeltek részükre, a jó példát tehetségükhöz képest követni igyekeznek a többi vidéki városok is.
És Nyíregyháza, ez a bámulatra méltó fiatal óriás – mert az – szintén nem marad hátra.
Akadnak lelkes férfiak, kik kezükbe veszik a nemes ügyet s dacára a jövedelmező befektetésül épen nem kínálkozó alkalomnak, kiviszik, hogy egy részvénytársaság alakul, melynek tagjai bizony nem az egyéni anyagi haszon reményében, de a közügy, a közművelődés érdekében váltják meg részvényeiket s teszik ez által lehetővé, hogy Nyíregyházán egy olyan színház-épület létesíttessék, melyben tisztességes otthont találjon a színészet múzsája.
Az eszme testet ölt s ma már felépítve várja az új színház ünnepélyes felavattatását.
Hogy mi sors vár reá, milyen jövőnek néz eléje, azt emberi elme meghatározni nem képes, legfeljebb a múltnak jelenségeiből vonhatja le következtetéseit.
És ha mi ezt tesszük, merjük állítani, hogy a legszebb jövő iránt joggal táplálhatunk reményeket.
Íme, ott van a boldog emlékezetű színkör, mely újabb időben annyira alkalmas céltáblája lett az elméskedni akaróknak.
Mi volt az a színkör? Egy száraz-malom sátorához hasonló deszkabódé, melynek egyik oldalán, mint a malom-ház, van hozzácsatolva a színpadot, öltözőket, ruha- és díszlettárt magába foglaló szárny, szintén fagerendából, deszkából.
Az egész nézőtér állott a földszintből, lécekből és felületesen gyalult deszkákból készült lócákkal ellátva; két oldalt vonultak el a páholyoknak nevezett rekeszek, felette a karzat, hulló porával. A földszinten tényleg az áldott anyaföld színén közlekedett a közönség, a nyári záporok a zsindelytetőn rendezett dob-hangversenyekkel túlzúgták a zenekar fortissimóit, és mégis hányszor volt zsúfolva ez a színkör, hányszor fenyegetett leszakadással a túltömött karzat, mert Nyíregyházának meg volt és meg van a maga színházlátogató lelkes közönsége.
Ezekre, a rozzant, szellős színkörben észlelt jelenségekre alapítjuk és alapítottuk mi mindig azt a következtetést, hogy az új színház jövője iránt a legszebb reményeket joggal táplálhatjuk.
Ott tanultuk megismerni, hogy a nyíregyházi közönség valóban benső vonzalommal viseltetik a színművészet iránt.
Különben, hogy ez nem a képzelem csalóka játéka, annak kétségbevonhatatlan bizonyítékai maguk a műkedvelői előadások is, melyek immár évtizedek óta egyik legkedveltebb szórakozási alkalmak Nyíregyházán, úgy a szorosabb értelemben vett intelligencia, mint az általános értelemben vett alsóbb osztályok körében. Hiszen csak az elmúlt évben több ilyen, úgy erkölcsileg, mint anyagilag sikerült műkedvelői előadásokról adott számot a helyi sajtó.
Mindez csak megerősíti azt a meggyőződésünket, hogy ünnepnap lesz nálunk az a nap, melyen Thalia díszes templomát felavatni fogjuk s ünnepe lesz ez a nap a magyar színművészetnek, mert mind az a lelkesedés, az a benső öröm az a gyönyörűség, mely szíveinket e napon betölteni fogja, és kell, hogy betöltse, elsősorban és főképpen a magyar színművészet újabb diadalát, dicsőségét jelenti!
* * *
Időszerűnek látjuk ez alkalommal, különösen vidéki olvasóink előtt, magának az új színházépületnek lehető rövid ismertetését.
A színházépület tudvalevőleg a vasúti út és a szent-mihályi utcza között elterülő szénatér nyugati oldalán a Pacsirta vendéglő és a csendőrlaktanyául szolgáló épület között áll. Nem teljesen szabad téren tehát, de az említett két épülettől mégis olyan távolságra, hogy maga a színház a terjedelmes szénatér bármely pontjáról teljes egészében szemlélhető.
Külseje egyszerű és csinos, bár a frontja kissé díszesebb lehetett volna. Nem is a cifra külsőre tekintett az építtető részvénytársaság, mint inkább a belső beosztás és berendezés célszerű voltára. E tekintetben a legteljesebb sikert mutatja fel a színház, melyről szakértők, köztük maga Dobó Sándor színigazgató is, akként nyilatkoztak, hogy a nyíregyházi színház a vidéki színházak között a legsikerültebbek egyike. Tervezője ennek is, mint immár Nyíregyházán több középületnek, Alpár Ignác, az országos hírű műépítész.
Az építési költségek mintegy 40010 forintot tettek, úgy hogy a belső berendezéssel együtt a színház mintegy 50000 frtba került. A közönség részére az épületen öt bejárat van és pedig három elől a fronton, kettő pedig két oldalt a páholyok mellett. Ez utóbbiak inkább csak kijáratok, esetleges veszély esetére. A fronton levő három bejárat közül a középső közvetlen a foyerba nyílik, a két szélső az emeletekre vezető lépcsőházakba. A foyerból ismét két ki és befele egyaránt nyíló – úgynevezett szélfogó, – kétszárnyú ajtó vezet a földszintre, és földszinti páholyokba.
Magát a tulajdonképpeni földszintet, illetve a széksorokat, három csoportra osztja a két elvonuló járóhely. A középső székcsoportban hét ülőhely van tizennégy sorban. Két oldalt, a páholyok mellett, az első nyolc sorban 3–3, két sorban 2–1, és végül 1–1, ülőhely van, aszerint amint a fél-kerülék alakú nézőtér hátul összeszűkül. A földszinti ülőhelyek öntött vas számokkal ellátott Thonet-féle nádfonatú karosszékek és a legterjedelmesebb emberek részére is elég tágak. Az ülés maga rugón jár, s amint a néző felemelkedik róla, azonnal felnyílik, magától felrugódik. Ugyanilyen fajta székek vannak az első emeleten is. A földszinti ülőhelyek háta megett, az első emelet alatt van a lépcsőzetes állóhely, támaszkodásra szolgáló vaskorlátokkal. Páholy a földszinten és első emeleten, mind két oldalon 10–10, összesen tehát 40 van s a színpad valamennyiből teljesen látható. Általában egyik legnagyobb előnye a színháznak, hogy úgynevezett vak-helyek sehol nincsenek benne. A páholyokban szintén Thonet-féle, hajlított fából készült sötét barna, de már fa-üléses székek vannak; mindenikben négy: két nagyobb karosszék és két kisebb, alacsony deréktámasztóval.
Az első emeleti úgynevezett erkélyszékek, – honnan különben egyhangú vélemény szerint a színpadra legkedvezőbb kilátás nyílik, – szintén lépcsőzetes padlón állanak, úgy hogy a következő sorban ülők az előző sorban levők feje fölött a legkényelmesebben nézhetik az előadást. Az első emeleten, a foyer felett van a buffet czéljaira szolgáló külön terem. A második emeleten szintén lépcsőzetesen három sor deszkából készült ülőhely vonul körül, természetesen a közlekedésre szolgáló két megszakítással. Ezen ülőhelyek háta megett még tágas tér marad az álló közönség részére. A tulajdonképpeni karzat a fronton, a buffet felett van. Szintén lépcsőzetes, támaszkodó vaskorlátokkal.
A tágas színpad és nézőtér között van a zenekar mélyített helye, hova a zenészek a színpad alatt jutnak. Magát a színpadot a nézőtértől vasfüggöny zárja el – természetesen, csak mikor le van bocsátva. Ezenkívül külön vászonfüggöny is. A szuffiták Molnár Árpád színházi festő műhelyéből valók s mesterüket dicsérik.
Az ülőhelyek és a páholyok számozása a baloldalon – a nézőtérről számítva – kezdődik, a mit mindenesetre jó lesz tudomásul venni a színházba készülőknek, hogy felesleges keresésektől megóvják magukat. A földszinten az első sorban, mint a fentebb idevonatkozólag előadottakból is kiszámítható, van az első 13 szám, balról, a páholyok mellett levén az első. A második sor a 14-el kezdődik és így tovább. A páholyok között az első a balkéztől a színpad mellett levő. Ettől számítva a 11-ik már a jobb oldalon van, majdnem szembe a színpaddal. Az utolsó, a 20-ik számú, a jobb oldalon a színpad mellett eső. Az első emeleti páholyok ugyanígy vannak 1-től 20-ig számozva.
A színház, rendes körülmények között, összesen 610 embert fogad be, amiből, ha tekintetbe vesszük, hogy a Nemzeti Színházba 720 ember fér, megnyugtathatjuk magunkat arról, hogy nem olyan kicsiny ez a mi színházunk, mint amilyennek látszik, miután ügyes beosztása, a térnek ügyes felhasználása által – anélkül, hogy ez legkevésbé is a kényelem rovására történnék – minden olyan közelinek tűnik fel. A színház, mint talán mondanunk sem kell, fűtésre is és pedig légfűtésre van berendezve.
A belseje ugyan még kifestve nincs, miután ez a falak, a vakolat tökéletes kiszáradása előtt nem eszközölhető, s emiatt hiányzik még a nézőtér díszítése is, de már a jelen állapotában is észlelhető, hogy egyike lesz a legcsinosabb nézőtereknek.
Amiről különben kedden este már bárki meggyőződést szerezhet magának.
(Nyírvidék, 1894. február 4.)