Amiről az utcák mesélnek…
„Dicsérjétek az Urat mind, ti népek” (117. zsoltár)
Emléktábla a sóstóhegyi római katolikus templom falán
2015. április 26-án a sóstóhegyi római katolikus hívek ünnepi díszbe öltöztették szívüket-lelküket és templomukat. A templombúcsú alkalmából tartott ünnepi szentmise előtt Szováti Tamás orosi plébános Tóth László nyíregyházi plébános jelenlétében megszentelte a templom falán elhelyezett emléktáblát. A Joó Tibor orosi kőfaragó által felajánlott gránittábla a templomépítő közösségnek állít emléket. E közösség papja 1982 és 1994 között Papp János orosi plébános volt, aki 2008-tól a 2014-ben bekövetkező haláláig a nyíregyházi plébániai szolgálatot is ellátta. Az ő szervező irányításával kezdődtek meg 1990-ben a templomépítési munkálatok, amelyben helyi mesteremberek is részt vettek. A sóstóhegyi hívek adományaiból, valamint külföldi és belföldi hozzájárulásokból felépített templomot 1991. november 3-án dr. Seregély István egri érsek szentelte fel. A templom terveit Kulcsár Attila Ybl-díjas építész és Molnár Imre statikus készítette el. Isten házát munkás Szent József tiszteletére szentelték, aki a munkások védőszentje és a jegyesek pártfogója, ünnepe május 1-jén van. A templom a városrész római és görög katolikus híveinek istentiszteleti hajlékaként szolgált. (Nemrégiben a görög katolikusok kápolnát építettek maguknak.)
Az emléktáblával ékesített sóstóhegyi római katolikus templom annak az utcának a névadója is lett, ahol található, hiszen a város közgyűlése 2015. március 26-ai ülésén több közterület elnevezését is megváltoztatta, így az 1971 óta Úttörő nevet viselő utca nevét Templom utcára módosította. Sóstóhegy 1952 óta tartozik Nyíregyházához, korábban egy része Nyírpazonyhoz, másik része Kótaj községekhez tartozott.
(Megjelent: Nyíregyházi Napló, 2015. május 8. 16. o.)
Még több kép...