„Tallózzunk mezején régen volt, dolgos időknek.
Ősök jönnek elém, homokon várost alapítók”

(Dr. Vietórisz István: Tirpákok)

NYÍREGYHÁZA BETELEPÍTÉSÉNEK EMLÉKEZETE ÉS EMLÉKJELEI

A városháza díszterméhez vezető lépcsőfeljárón közlekedve megpillanthatjuk a város egykori földesuráról készült olajfestményt, Pauer Géza 1900-ban készült alkotását. Pillantásunkhoz egy főhajtás is társulhat, hiszen gróf Károlyi Ferencben a 18. századra szinte elnéptelenedett Nyíregyháza betelepítőjét tisztelhetjük. A település fele akkoriban az ecsedi uradalom kincstári részéhez tartozott, amelyet az önkéntes száműzetést vállaló II. Rákóczi Ferenctől foglaltak le. Már a nagyságos fejedelem egykori generálisa, a szatmári béke megkötője, gróf Károlyi Sándor is kísérletet tett az uradalom megszerzésére, de az csak a fiának sikerült 1748-ban. Ez az az időszak, amikor a település „annyira elpusztult, hogy csak a szél fújdogolná a helyet”. Az új tulajdonosa gondolkodott is az eladásán, sőt ingyen is felajánlotta Rácz Demeternek, aki azonban ezt a kegyet nem fogadta el, és azzal bíztatta Károlyit, hogy a nagy határhoz képest gyéren lakott faluból „igen jó hely támadhat Isten kegyelméből".

Pauer Géza: Gróf Károlyi Ferenc (1900., városháza)

Ebben az isteni kegyelemben bízhatott csak a gróf, amikor megírta a betelepülők kiváltságait rögzítő pátenslevelét. Az 1753-ban kiadott pátenslevelének keltezése, május 16-a 2000 óta a város napja. Ezen a napon (vagy az ehhez közeli napok egyikén) a város ünnepi közgyűléssel emlékezik, amikor a telepítési pátenst zászlók kíséretében díszpárnán hozzák be és helyezik el a díszteremben. A város e becses emlékének is köszönheti a mai Nyíregyháza a létét, így méltán kerül a levéltár féltve őrzött helyéről egy napra az ünneplés reflektorfényébe ez a kivitelében egyszerű okmány.

A pátenslevél

A két világháború közötti időben szobra is volt a városháza nagytermében Károlyinak, amit Görömbey Imre szobrászművész készített. Koroknay Gyula szerint pedig Somogyi Sándor 1924-ben adományozott egy Károlyi-szobrot a városnak, így valószínűleg két szobra is volt a Nyíregyházát betelepítő földesúrnak. Minthogy az is valószínű, hogy ezek a szobrok az 1950-es években pusztulhattak el. Abban az időben, amikor Nyíregyháza betelepítésének 200. évfordulójára november 7-re időzítve emlékeztek meg a helyi lapban, a grófot pedig e sorokkal mutatták be az olvasóknak: „A város volt urai szobrot készítettek »gróf« Károlyi Ferencről, s azt mondották: »neki köszönhetjük Nyíregyházát«. Ez hazugság! Károlyi nem volt más, mint saját hasznát néző földbirtokos, aki időlegesen kedvezőbb feltételeket biztosított jobbágyainak, hogy azok a műveletlen, mocsaras, erdős földet feltörjék, megműveljék, — a grófi kamarák javára. A dicsőség nem Károlyi Ferencet illeti, hanem azokat az egyszerű embereket, akik megbirkóztak a természet mostohaságával, akik a mocsarak, vadvizek, erdők helyén virágzó termőföldeket teremtettek, akik két kezük szorgos munkájával fejlesztették Nyíregyházát!” (Kelet-Magyarország, 1953. 11. 07. 5.) Természetesen ma már nem kell bizonyítani a lap grófra vonatkozó állításának valótlanságát, azt viszont helyesen fogalmazta meg az emlékező cikkíró, hogy a betelepülők mennyire kitartóak és szorgalmasok voltak.

Őrájuk szerettek volna emlékezni 1928-ban is, amikor a vasútállomás előtti tér rendezése állt a városfejlesztési program előterében. Ekkor merült fel, hogy szobrot emelnek a várost betelepítők emlékére: „A terv szerint Nyíregyháza alapításának tényét, a bevándorló és a modern Nyíregyháza alapját lerakó telepesek érkezését ábrázolná az új szobor. Impozáns lovas, szekeres szoborcsoportozatra gondolnak, amely azt a jelenetet ábrázolná, mikor az első telepesek megjelennek Nyíregyházán”. (Nyírvidék, 11. 22. 2.) Most tegyük félre azt, hogy a történelemben nem érdemes a „mi lett volna, ha” gondolatával eljátszani, s ha csak egy pillanatra is, de képzeljük el a vasútállomást az akkori felvételi épületével, az 1928-ban már álló Szabolcs szállóval és ezzel a lovasszoborral… (Csak zárójelben merem leírni a szomorú valóságot: a szoborállítás csak terv maradt, a vasútállomás épületét és a szállót 1944-ben lebombázták, 1969-től pedig Szamuely Tibor szobra költözött a térre, és fogadta a vonattal városunkba érkezőket...)

Impozáns lovasszobor helyett elkészült viszont Z. Szalay Pál nagyméretű pannója, amelynek központi helyén a bíborruhás Károlyi gróf látható, körülötte a pátenslevelét megvitatókkal. Vannak, akik még csak most érkeztek meg a szekerükkel, a batyuba és ládába rakott kincseikkel, de a többség már erősen munkálkodik, építkezik. A háttérben pedig ott őrködik felettük a „Nyírség ősrégi egyháza”. Milyen jó, hogy amikor Polgári Fiúiskola művész rajztanára elvállalta az ipartestületi székház nagytermének a díszítését, akkor ezt a témát választotta! A város iparosai 1930-tól e képről vehettek példát dolgos elődeiktől. Mily szerencse, hogy e várostörténeti értékkel is bíró alkotás nem lett az enyészeté, sőt néhány évvel ezelőtt szépen restaurálták. Ha kinyit a múzeum, újra megtekinthető lesz, addig be kell érni a Kállay Gyűjteményben a másolatának a képével.

Z. Szalay Pál: Várostörténeti pannó (1930, ma: Jósa András Múzeum)

Az új betelepülők városba érkezése ihlette meg Sebestyén Sándor szobrászművészt is, aki 1984-ben elkészítette a Szarvas palétát. Akkoriban kezdték el a város utcáit és tereit azok névadóinak díszes bronztábláival ellátni. „Minden különösebb ünnepség nélkül” helyezték el október 26-án (a város „felszabadulásának” évfordulójához időzítve) a Szarvas utca elejére a tirpákok bevonulását ábrázoló alkotást, valamint ugyanekkor kaptak bronztáblát a Bethlen Gábor és a Zrínyi Ilona nevét viselő utcák és a Kossuth Lajos nevét őrző tér is. (Kelet-Magyarország, 1984. 10. 28. 2.) A művész azt a pillanatot ragadta meg alkotásában, amikor a hosszú utat megtéve megérkeznek a betelepülők, hogy a helységet birtokba vegyék. A paléta a város egy kisebb, palétavezető vagy palétás ellenőrzése alatt álló körzete volt, amely később már adókivetési, behajtási, közmunka körzetet jelentett. A régi térképekről még leolvasható, hogy városunkban két utca viselte a telepesek egykori lakóhelyének nevét: a Csabai utca a Békéscsabáról beköltözöttek, míg a Szarvas utca a szarvasiak telephelye volt, hiszen az egy helyről érkezők általában együtt, egy tömbben maradtak és építették fel házaikat. Egyébként a figyelmesek a táblán a telepítési pátens néhány sorát is elolvashatják.

Sebestyén Sándor: Szarvas paléta (1984., Szarvas utca eleje)

Mindezekről azonban 1950-ben elfelejtkeztek azok a döntéshozók, akik e nagy múltú utcát az akkori ideológiának megfelelően Kalinyinról nevezték el. A saját tájékozatlanságukról tettek tanúbizonyságot, amikor az utca nevének megváltoztatása ellen fellebbezők kérelmét azzal utasították el, miszerint „semmivel sincs igazolva, hogy a Szarvas utca elnevezéséhez valamilyen történelmi emlék fűződne.” (Urbán Terézia: Nyíregyháza utcaneveinek története és utcanévlexikona, Nyíregyháza, 2021. 352.) Szerencsére a történelem rendje viszonylag hamar helyreállt és 1963-tól újra régi nevét viseli az utca, amely a védetté nyilvánított utcanevek között is az elsők között kell, hogy szerepeljen.

Szarvas utca

S ha már utcák, terek. A város vezetése 1900-ban döntött úgy, hogy az egykori salétromszérű helyét a várost betelepítő földesuráról nevezi el. Így született meg a Károlyi tér, s vele szemben ikerpárja a Dessewffy tér, a város másik földesúri családjának emlékét őrizve és idézve. Sajnos ez a térelnevezés mindössze félévszázadot ért meg, ugyanis 1950-ben Sztálinról nevezték el. Az ideológiai átértékelés későn érintette meg a város akkori vezetőit, és a tér lakóinak egészen 1961-ig kellett a postájukat a generalisszimusz nevére címeztetniük. Ekkor viszont – ha már szobra is állt ott – Benczúr Gyulát választották a tér névadójául.

Károlyi tér (archív képeslap)

Az viszont nehezményezhető, hogy gróf Károlyi Ferenc a rendszerváltás óta sem lett egy közterületnek sem a névadója. Nehéz is lenne ma már hozzá méltó teret, vagy utcát találni! Csekély vigasz, hogy legalább a betelepítésben hű társának, a szarvasi csizmadiamester Petrikovits Jánosnak sikerült 1966-ban találni egy utcát a Kertvárosban (akkor még Ságváritelepen).

Az 1929-ben megjelent Háger-féle monográfiában olvashatjuk: „A legnagyobb hála és megbecsülő tisztelet kell, hogy ébren tartsa a nemes főúr áldott emlékét. Nyíregyháza városa ugyan elnevezett egy teret róla, de egyébként még máig sem adta meg néki azt, amit megérdemelne, hogy szobrot állítana néki. Szobrot, mely az időkkel dacolva hirdetné az újabb és újabb generációnak, hogy a nemesen érző gróf Károlyi Ferenc porból támasztotta fel az annyi vészt, vihart és szenvedést kiállott várost. Gróf Károlyi Ferenc szobra kellett volna, hogy bevezesse Nyíregyházára a szobrok bevonulását. A város még ma sem rótta le hálaadóját annak, ki hálából támasztotta fel.” Ez a szoborállításban megtestesült adósságtörlesztés csak 2001-ben valósult meg. A millenniumi lázban égő ország számos településén sorra állították államalapító királyunk szobrait, ami Nyíregyházán is megtörtént, gondoljunk az akkor még főiskola, ma már egyetem parkjában álló szoborra, Nagy Lajos Imre alkotására. Viszont a város vezetői az állam mellett, a város alapítására is gondoltak, amikor elhatározták a Városalapító atyák szobrának elkészíttetését. A testvérváros Szarvas alpolgármestere is jelen volt azon az ünnepi eseményen, amikor 2001. augusztus 20-án leleplezték Nagy Benedek szobrászművész kiváló alkotását. A gróf díszes főnemesi ruhában, egy lépcsőfokkal magasabban áll, kezében az alapító oklevelet tartja. Ezt fogja a mellette álló Petrikovits János is, akit a mesterségére utaló bőrmellényben ábrázolt a művész. Az emlékmű remek kiindulópontja lehet a városi sétáknak is, hiszen az alkotáson megörökített pillanattal, a telepítési pátens átadásával kezdődik Nyíregyháza történetének egy új szakasza. Nem véletlen, hogy a városnapon sem felejtkeznek meg róla, s koszorúkkal fejezik ki hálájukat a város mindenkori vezetői.

Nagy Benedek: Városalapító atyák (2001)

Képzeletbeli sétánk a Városalapító atyák szobrától vezessen az Evangélikus Nagytemplomig, a város első műemlékéig, amely a leghívebben őrzi a várost alapító tirpák ősök emlékét. Mennyit kellett tűrniük és szenvedniük a Károlyi hívó szavára érkező telepeseknek, amíg templomuk felépülhetett. Hiába tett ígéretet számukra a gróf vallásuk szabad gyakorlására, azt a tokaji, tarcali és fényi plébánosok áskálódására az egri püspök, a bécsi udvarral karöltve, a kancellária és a helytartótanács közreműködésével, igyekezett ellehetetleníteni. Pedig a katolikus főúr, főleg miután megtapasztalta a betelepültek jóravalóságát, szorgalmát és munkabírását, minden tekintélyét és kapcsolatrendszerét bevetette, hogy ígéretét megtarthassa. Azonban vallási téren csak részsikereket tudott elérni, igazi áttörést majd csak II. József 1781-ben kiadott türelmi rendelete hozott.

Nyíregyházi Evangélikus Nagytemplom

A templom építését engedélyező uralkodó emlékét igyekeztek is méltóképpen megőrizni, s nevét egy kőkeretbe foglalt márványtábla őrzi. A város legrégebbi emlékjelének latin nyelvű felirata még egy évszámot is magában rejt: ha a kiemelt nagybetűket római számokként összeadjuk (kronosztikon), akkor 1788 jön ki, ekkorra készült el a templom teljes berendezése.

Kronosztikonos emléktábla

Az építők emlékét pedig egy tábla őrzi a templom bejárata mellett

Ez, az ország második legnagyobb evangélikus temploma volt az a hely, ahová a várost körülölelő tanyabokrokból is bejöttek szekereiken, vagy csak gyalogosan a hitüket gyakorolni kívánó emberek, hogy az Isten házában az Úr elé tegyék le gondjaikat, osszák meg örömeiket, imádkozzanak szeretteikért. E tirpák ősök azok, akiknek szorgos kezei „hitből és homokból” várost építettek, ahogyan azt a Város dalában is megfogalmazta a szerzőpáros. Rájuk, és az őket hívó gróf Károlyi Ferencre emlékezünk – immár 270 éve.

Ilyés Gábor helytörténész (www.emlekjelek.hu)