A Rákóczi-szabadságharc emlékjelei a történelmi
Szabolcs, Szatmár és Bereg vármegyék területén*

A címben megnevezett vármegyék azt a területet foglalják magukba, ahol 1703-ban a II. Rákóczi Ferenc által vezetett szabadságharc kezdetét vette és ahol 1711-ben be is fejeződött. Ahogyan ezt 1930-ban a Szatmár és Bereg című lap egyik újságírója is összefoglalta: „Rákóczit nem vármegyénk adta a hazának, de az ő nagyrahivatott vállalkozásának a mi felsőtiszai lelkes népünk adott indítást. Itt verődött össze először seregének magva, a felkelés első csatáját győzelmesen itt vívta, legbiztosabb várát Ecsedben bírta s a szabadságharc letört zászlaját is itt hajtotta földre a kuruc sereg, a nagymajtényi síkon.” A vizsgált területen számos emlékjel (szobor, emlékmű, emléktábla, emlékoszlop stb.) őrzi Rákóczi és a szabadságharc emlékezetét.

Az időrendben elsőként felállított emlékjel a szabadságharc lezárását jelentő szatmári béke mementója. A Kismajtény melletti Domahida vasútállomás mögötti területen található emlékmű azon kevesek egyike, amely átvészelte a történelem viharait és még ma is az eredeti helyén áll. Felállítását Ivánka Imre az Észak-keleti Vasút igazgatója kezdeményezte. Kis-Majtény község, mint a terület tulajdonosa, az emlékoszlop felállítására az engedélyt 1875 novemberében adta ki, és még ugyanezen év telén fel is állították. Az emlékoszlopot a Szatmáron felépített vasúti híd megmaradt termésköveiből emelték. Idővel az emlékművet és környezetét fák és cserjék sokasága nőtte be, elrejtve a kíváncsi szemek elől és ezzel megmentve az utókornak. A romániai rendszerváltozás éveit követően szépen rendbe tették, és minden év áprilisában a békekötés napjához közeli szombaton ünnepségre hívják és várják az emlékezőket. Az emlékoszlopon a 300. évforduló alkalmából egy új emléktáblát helyeztek el.

Rákóczi 1703. június 16-án a Vereckei-hágón keresztül lépett Magyarország földjére és itt is hagyta el örökre szeretett hazáját 1711. február 21-én. Így Lehel vezér neve mellett az ő neve is olvasható azon az emlékoszlopon, amelyet itt emeltek 1881. szeptember 4-én. A Pum József megyei királyi főmérnök és Buzáth Károly járási szolgabíró közreműködésével állított 4 méter magas obeliszk alakú emlék-határkövön Kóródy Sándor versét idézték: „Honfi, e bérczormon/ szíved hevesebb dobogása/ Jelzi, hogy ősi hazád /drága határa ez itt./ Itt hangzott egykor/ riadó csatakürtje Lehelnek;/ Nagy Rákóczink itt/ hullata búcsúkönyűt./ Szent Kegyelet tüze gyul/ itt minden csipkebokorban;/ Oldozd meg saruid:/ szent hely ez itt ahol állsz!” Az emlékoszlopot a millenniumi ünnepségek alkalmából, 1896. július 20-án egy új, szintén 4 méter magas gránitobeliszkkel váltották fel. Az emlékmű út felőli oldalán található bronztáblán továbbra is Kóródy verse segítette az emlékezőket a múlt felidézésében. 1919-ben a cseh hatalom az emlékoszlop feliratait leverette és immár a csehszlovák-lengyel határt őrizte a megcsonkított obeliszk. 1939. június 25-től – egy rövid időre – újra eredeti fényében és szerepében pompázott az emlékjel, hiszen felújították és a Kóródy verset tartalmazó táblát pótolták. 1944 októberében, a szovjet csapatok előrenyomulásakor egy honvédszázados leszerelte az obeliszk újra felavatott tábláját és megpróbálta biztos helyre menekíteni. Azóta a sorsa ismeretlen. Később az emlékoszlopot lebontották.

Szabolcs vármegye vezetői a honfoglalás ezredéves ünnepségsorozatához kapcsolódóan négy emlékoszlop és három emléktábla felállítását határozták el 1895-ben. A megvalósult hat emlékjelből kettővel Rákóczinak is emléket állítottak. A kállói vár fontos szerepet töltött be nemcsak a település, hanem a vármegye történetében is. A református templom közelében felállított emlékoszlopon a helyére is utaltak az erődítménynek, melyben – a felirat szerint – „Bocskay István, I. Rákóczy György, II. Rákóczy Ferenc a szabadságharcok idején táboroztak, honnan I. Rákóczy György függetlenségi kiáltványát a nemzethez kibocsátotta”. Rákóczi csapataival 1703. július 29-én ostromolta meg a várat és másnap be is vette. 1704. február 11-én elrendelte a lerombolását, amelyet azonban csak öt évvel később hajtottak végre, megszűntetve ezzel a település hadi jelentőségét. 1897. szeptember 12-én Mikecz Dezső vármegyei főjegyző e szavakkal adta át az emlékoszlopot a városnak: „Te pedig emlékoszlop állj itt örök időkön, mint a múltak emléke és a jövő bíztató reménye, tanítsd e város, e vármegye lakosait, nemzedékről nemzedékre a hazát szeretni úgy, mint azt dicső elődeink szerették, hogy okulva egy ezredév bánatából és öröméből fakadó tapasztalatokon, tehessük e nemzetet naggyá, hatalmassá.” (Az emlékjel azelőtt a Rákócziról elnevezett torony előtt található, amelyet a helyi hagyomány szerint az elbontott vár anyagából építettek.) 2006-ban a városi önkormányzat egy sziklatömbre elhelyezett emléktáblával jelölte meg és pontosította azt a helyet, ahol 1573 és 1709 között a kállói végvár állott.

1897. szeptember 18-án a vármegye előkelőségei Vaján folytatták ünnepi megemlékezés sorozatukat. A történeti Szabolcs és Szatmár vármegye határán fekvő település legfőbb birtokosai a Rákóczi szabadságharc idején a Vay család tagjai voltak. Az ő megnyerésükre érkezett Rákóczi Vajára 1703. július 19-én. A település a felkelés hanyatlása idején kapott újra szerepet, hiszen a fejedelem hű emberének várkastélyát választotta a Pálffy János tábornokkal való egyezkedő tárgyalás színhelyéül 1711. január 31-én. E találkozónak állítottak emléket a Rákócziak címerével ékesített táblán a következő felirattal: „A II. Rákoczy Ferencz szabadság-harczát / befejező szatmári békekötés pontjai /e várkastélyban lettek megvitatva”. (A tábla érdekessége, hogy a megyei törvényhatósági bizottság által jóváhagyott felirat eredetileg tartalmazott egy negyedik sort is: „és végleg megállapítva”. Ezt azonban az idős Vay Ádám gróf kérésére – de ezt kívánta a történeti hűség is – utólag ki kellett csiszolni a márványtábláról.

A várkastély bejárata mellett látható az épület műemléki voltát tanúsító tábla, amelyet a várkastély 1960–61-es restaurálását követően, 1961. május 14-én helyeztek el. Sajnos a feliratába két hiba is csúszott: a kastély nem a XVII., hanem a XVI. században épült, Rákóczi pedig nem július 14-én, hanem július 19-én járt itt. A táblaavatás napján megemlékeztek a vajai találkozó 250. évfordulójáról is, elindítva ezzel Vaján a Rákóczi-hagyományápolás nemes feladatát. 2011. január 31-én egy újabb emléktábla leleplezésével tisztelegtek Rákóczi és Pálffy tanácskozásának emléke előtt. Az emléktáblát abban a teremben helyezték el, ahol 300 évvel ezelőtt találkoztak.

A megemlékezéseknek és az emlékjel-állításoknak újabb lendületet a szabadságharc kitörésének 200. évfordulója adott. Bár Rákóczi Emlékiratában az 1703. július 14-én első sikerrel megvívott csatáját „jelentéktelen összecsapás”-nak minősítette, mégis ez a győzelem az addig inkább csak helyi jellegű mozgalmat egyszerre országos jelentőségűvé emelte. Nagy Sándor, Szatmár vármegye tb. főjegyzője kezdeményezésére emléket állítottak a csatának. Sajnos annak az eldöntése, hogy hol álljon a becsi csata emlékműve, szélsőséges politikai vitává fajult. Mivel a harcot valójában az újlaki határban, a Tisza jobb partján vívták meg, ezért a bizottság úgy döntött, hogy az emlékművet az újlaki bal parti hídfőnél kell felállítani. A bizottság Függetlenségi párti tagjai Thaly Kálmánnak azt a téves megállapítását tették magukévá, hogy Rákóczi katonáival átkelt a Tiszán és Becsnél ütközött meg az ellenséges hadakkal, ezért ragaszkodtak az emlékoszlop Tiszabecsen történő felállításához. Az előkészületek hamarosan két szálon futottak tovább, aminek az eredménye két emlékmű felállítása lett. A Szatmár és Ugocsa vármegyék, valamint Szatmárnémeti sz. kir. város által kezdeményezett emlékművet az ugocsai Tiszaújlaknál leplezték le 1903. szeptember 20-án, és ugyanebben az időpontban a Függetlenségi Párt helyi vezetőinek akaratából egy szerényebb emlékoszlopot állítottak a tiszabecsi református templom kertjében. Az emlékoszlop leleplezési ünnepélyét tárogató zenéje és a botpaládi dalkör éneke nyitotta meg. Ezt követően Luby Géza, a kerület képviselője mondta el az emlékmű létrejöttének történetét, majd Osváth Elemér a szatmári református főgimnázium tanára tartott emlékbeszédet.

1906-ban Rákóczi és bujdosótársai törökországi hamvainak a hazaszállítására, fogadására és újratemetésére készült az ország. Eközben Szabolcs vármegye is ünnepi díszbe öltözhetett, hiszen 1906. június 19-én megérkezett Danzigból Vay Ádám hamvaival a német kormány által felajánlott díszes halottszállító vasúti kocsi Nyíregyházára. Onnan másnap reggel Vajára ment tovább, ahol a Vay család tagjai várták és fogadták a hamvakat a falu népével. A koporsót a vármegyei hajdúk emelték le, majd a peronon felállított ravatalra helyezték. A koszorúk elhelyezését követően Molnár Mihály református lelkész üdvözölte immár újra hazai földön a nagy kurucot, majd megindult a menet a Tulipán úton az ideiglenes sírhely, a család angyalos sírboltja felé. Itt előbb Görömbey Péter református esperes, majd Révész Kálmán búcsúztatta a hazatért nagy halottat. Vay Ádám végleges temetésére 1906. november 15-én került sor. Előtte az állam megvásárolta a református templom előtti telket a református egyháztól, ahol Holló Barnabás elkészítette a síremléket. Itt Tóth János államtitkár adta át Mikecz Dezsőnek s vele együtt a vármegyének a sírhelyet. A család nevében báró Vay Elemér búcsúzott: „Élni fogsz te családod körében örökké. Múltad és a mai nap emlékét a maga tisztaságában át fogják adni az ifjabb nemzedéknek, hogy az újra és újra, tovább és tovább adja a jövőben, hogy míg csak egy Vay is lesz e hazában, az mind tőled, belőled – közülünk a legnagyobbtól – tanulja meg, hogyan kell, ha szükség van reá, tűrni és szenvedni a nemzettel, hogyan kell szeretni a hazát, melyért a nemzet köszönete – késhet –, de nem maradhat el soha!!!”

A hamvakkal együtt egy fekete márványtáblát is hazahoztak Danzigból, amelyet még a felesége emeltetett Vay Ádám síremléke fölé. A kuruc generális emlékét megörökítő latin nyelvű táblát eredetileg a Holló Barnabás által készített emlékművön tervezték elhelyezni, végül a táblát a református templom hajójának belső falába illesztették, szemben a szószékkel, ahol ma is látható.

A Szatmár és Vidéke című hetilap 1909. május 25-i számában arról tudósította olvasóit, hogy Ferenczy János szatmári szerkesztő „különböző forrásokból merített adatait saját önálló nyomozásaival egybevetve, tudományos biztonsággal megállapította, hogy a békekötés helyéül szolgált prófontház más helyen, mint a mai Vécsey-teleknek magtár mögötti részén, melyet északról a plébánia, keletről a Korona, délről a Podhorányi-féle jezsuita telek, nyugatról a zsidótemplom és a takarékpénztár határolnak, nem is állhatott”. Ferenczy a város közgyűlésénél kezdeményezte a hely emléktáblával való megjelölését. A szatmári békét ellenzők nevében Orosz Alajos főgimnáziumi tanár azt kérte, hogy ne sértsék meg Rákóczi emlékét egy emléktábla állításával, hiszen a békéhez „mi szatmáriak úgy jutottunk, mint Pilátus a krédóba”. Sőt! „Ha nem történt városunkban eddig nevezetesebb történeti esemény, hát várjunk tovább is, míg ilyesmi történni fog, s hagyjuk csak jeltelenül ezt a szerencsétlen békét, ne dicsekedjünk a szégyenünkkel…!” Azonban érvelése nem hatotta meg az emléktábla-állítók táborát, akik 1909 szeptemberében elhatározták, hogy a báró Vécsey ház Deák-téri homlokzatába egy egyszerű, fekete márványból készült táblát állítanak. 1911. július 2-án a Kölcsey Kör szervezte meg és vezényelte le az emléktábla leleplezési ünnepségét. Az ünnepélyt a helyi egyházi és világi méltóságok jelenlétében dr. Fechtel János, a Kör alelnöke nyitotta meg, míg az ünnepi beszédet Bagossy Bertalan, a Királyi Katolikus Főgimnázium tanára tartotta. Az ő beszéde után hullott le a lepel az emlékműről, amely az eredeti tervektől eltérően művészi kivitelezésű lett. Papp Aurél tanár s Szklenárik szobrász alkotása egy öreg kurucot ábrázol, ki zászlóját lecsüggeszti. A Vécsey-ház utcai falára elhelyezett emléktáblát a kommunizmus évei alatt levették az épületről. Szerencsére nem pusztították el, így az 1990-es években egy román nyelvű emléktábla kíséretében visszahelyezhették, de már nem az utcafrontra, hanem az épület udvari részén, a bejárattól távolabb látható ma is.

A munkácsi Rákóczi-birtok fő udvarháza az 1667-ben épült Fejér-ház, ismertebb nevén a Rákóczi-kastély volt. A szabadságharc leverését követően a kastély is a Schönborn grófi családé lett, akik 1747-ben jelentősen átalakították és bővítették, kialakítva ezzel mai formáját. A jelenlegi U-alakú kétszintes épület északnyugati szárnya rejti magába a fejedelmi lakot, ahonnan Rákóczi számos alkalommal irányította a szabadságharc hadi eseményeit. 1911. október 29-én, a fejedelem elbujdosásának 200. évfordulója alkalmából a munkácsiak díszes emléktáblát helyeztek el a kastély homlokzatán, amely egészen a szovjet megszállásig hirdethette Rákóczi emlékét. 1944-ben a szovjet csapatok a kastélyban katonai parancsnokságot rendeztek be, az emléktábla reliefjét kiverték a foglalatból, a táblát durván összekarcolták és bevakolták. Az emléktáblát 1989-ben restaurálták és újraavatták. A Rákóczi-relief Matl Péter munkácsi szobrászművész alkotása.

II. Rákóczi Ferenc négy alkalommal is járt a Szatmár megyei Ecseden. 1703. október 9–10-én csak átvonulóban volt, de megnézte a lerombolt várat. 1705. december 12–17. közötti itt tartózkodása során határozta el, hogy újjáépítteti és korszerűsíti. Egy francia hadmérnök irányításával és gróf Károlyi Sándor felügyeletével 1705 végén hozzá is kezdtek a munkálatokhoz. 1707. március 17-én Rákóczi is megszemlélte a munkálatokat. Komoly szemlét 1707. november 25-én tartott a fejedelem: Károlyi Sándorral nézte meg és ellenőrizte a befejezéshez közeledő építkezést. Ekkor látta utoljára az ecsedi várat, Ecsed városát, amelyet annyira megbecsült és annyira sajátjának érzett, hogy hivatalos címei sorába is iktatta: Ecsed ura. Az emlékmű állításának gondolata 1926-ban merült fel, „miután az országos II. Rákóczi emlékek a trianoni határ által tőlünk elraboltattak, hazaszállított porai Kassán pihennek, a tiszaújlaki emlék is cseh határra került”. Az első lépést Bíró Gyula nagyecsedi református segédlelkész tette, majd Berey József esperes folytatta, akinek sikerült megnyernie Péchy László főispán és dr. Streicher Andor alispán urakat. Az 1926. május 28-án tartott megyegyűlés elhatározta az emlékmű felállítását. Az emlékoszlopot 1930. október 7-én Horthy Miklós kormányzó jelenlétében, Péchy László főispán e szavaival leplezték le: „Felállítottuk az emlékoszlopot, itt áll leleplezésre készen. De én itt e leleplezésre váró emlékoszlop mellett arra kérem a magyarok Istenét, hogy minél rövidebb ideig maradjon egyetlen ez az emlék, mielőbb szerezhessük vissza a régi Rákóczi emléket és a nagy Fejedelem haló porai újból a haza határai között pihenjenek. Isten segítsd meg a magyart!”

1936. november 16-án, Rákóczi érsekújvári győzelmének az évfordulóján, a Nyíregyházán állomásozó 12. Rákóczi Ferenc gyalogezred ezrednapot tartott a Damjanich laktanyában. A laktanya riadóterén a tisztikar pénzén szobrot emeltek névadójuknak. Avatóbeszédet vitéz Nemerey Márton ezredes mondott. Sajnos az alkotás emlékét ma már csak egy archív fotó őrzi, alkotója és sorsa is ismeretlen.

A második világháborút követően a párizsi békeszerződések újra megcsonkították hazánkat: a vizsgált Bereg és Szatmár vármegyék jelentős része ismét idegen uralom alá került. E területeken – rövid szünet után – folytatódott a magyar vonatkozású emlékek fizikai megsemmisítése, így Rákóczi emléke is csak a szívekben, gondolatokban élhetett tovább.

Ebben az időszakban került reflektorfénybe a szabadságharc vezetői közül a jobbágyszármazású Esze Tamás. Mátészalka gimnáziuma 1950 szeptemberében vette fel a kuruc brigadéros nevét, akinek 1962-ben szobrot is emeltek. Turcsányi Árpád alkotása az oktatási intézmény Kazinczy utcai épülete előtt látható. 1985-től a tanévek végén egy pedagógust és egy diákot többéves kiemelkedő munkájáért Esze-plakettel, a gimnázium legrangosabb kitüntetésével díjaznak. A plakettet Szabó Gábor terve alapján Nagy Lajos Imre szobrászművész készítette.

Tarpa szülötte, Esze Tamás a Habsburgok elleni fegyveres felkelés egyik kirobbantója volt. Elsősorban az ő és a tarpai katonák érdemei jutalmaként II. Rákóczi Ferenc 1708. augusztus 23-án hajdújoggal ruházta fel a mezővárost, vagyis lakóit mentesítette a jobbágyi szolgálatoktól és kötelességektől. A fejedelem kikötötte azt is, hogy amíg az Esze nemzetségben kapitányságra alkalmas férfi találtatik, addig őt illeti meg a rang. Bár a szabadságharc bukása után a település kamarai kezelésbe került, a kiváltságai lassan elenyésztek, de lakói máig őrzik Esze Tamás és Rákóczi emlékét. A szülőfalu 1966. szeptember 25-én, Esze Tamás születésének a 300. évfordulója alkalmából jubileumi ünnepségsorozatot szervezett. Országos és megyei pártvezetők jelenlétében ünnepi tanácsülést tartottak. Köpeczi Béla történész, aki akkor az MSZMP Központi Bizottsága kulturális osztályának vezetője volt, beszédében kiemelte, hogy „Esze Tamás volt egyik legnagyobb jobbágypolitikusunk, aki hallatlan éleslátással és tudatossággal képviselte saját osztálya érdekeit”. E jeles esemény alkalmából egészalakos szobrot állítottak Esze Tamásnak. Szoboravató beszédében Erdei Ferenc, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkára a következőt fogalmazta meg Eszéről: „Olyan hős ő, akit méltó példaképként állíthatunk népünk és ifjúságunk elé, amikor a hazáért és társadalmi felemelkedésért folytatott harcról beszélünk”. A szobor alkotója Németh Mihály.

Vaját a Vay család, különösen Vay Ádám öröksége a kuruc hagyományok hűséges őrzésére és ápolására predesztinálta. Molnár Mátyás kezdeményezésére a várkastély épületében múzeumot alakítottak ki. A kapuit 1964. október 4-én kinyitó Vay Ádám Múzeum kiállításainak középpontjában a II. Rákóczi Ferenc által vezetett szabadságharc és a Vay család történetét bemutató anyag áll. A múzeum konferenciáival, tudományos tanácskozásaival és kiadványaival szintén a hagyományápolást szolgálja. A 2009 óta városi ranggal bíró település gyöngyszeme a 2003-ra szépen felújított várkastély. A kastély szépen gondozott és szobrokkal teli parkjában a Rákóczi szabadságharc híres személyeinek bronzba öntött és kőbe faragott alakjai fedezhetők fel. Az országban egyedülálló kuruc szoborpark alapjait 1969-ben vetették meg, amikor Vay Ádám halálának 250. évfordulójára emlékezve két szobrot is lelepleztek: a várkastély egykori urának portréját Marton László szobrászművész mintázta meg, míg Rákóczi portréját Kovács Ferenc faragta kőbe. Azóta a szoborpark 11 alkotással gazdagodott: Ráday Pál (Cs. Kovács László, 1978), Thököly Imre (Antal Károly, 1978), Bercsényi Miklós és Bercsényi László (Rátonyi József, 1979), Zrínyi Ilona (Bakos Ildikó, 1980), Béri Balogh Ádám (Nagy Géza, 1980), Esze Tamás (Nagy István János, 1981), Vak Bottyán (Garami László, 1981), Nyúzó Mihály (Veszely Jelena, 1983), Radvánszky János (Lóránt Zsuzsa, 1983), II. Rákóczi Ferenc (E. Lakatos Aranka, 1999), Mikes Kelemen (Nagy Lajos Imre, 2004).

A szabadságharc népi jellegét volt hivatott megerősíteni és hirdetni Martsa István Kuruc talpasok című szobra, amelyet 1975-ben, a Thököly-emlékünnepség keretében lepleztek le Vaján, a községi művelődési ház kertjében. Hársfalvi Péter szoboravató beszédében többek között a következőkre hívta fel a jelenlévők figyelmét: „Nagy szükségünk van nekünk erre a szoborra! Hadd emlékeztessen bennünket e táj és népünk sok százados kucorgó, vérköpő, tántorgó szegénységére, bátor és bátortalan lázadásaira, sikolyaira. Nagy szükségünk van erre a szoborra! Hadd emlékeztessen bennünket arra, hogy van a magyarságnak történelme, hogy ez a történelem nem tegnap vagy tegnapelőtt kezdődött, és hogy ezt a történelmet mi nem feledhetjük el, hacsaknem emberségünk és magyarságunk árán. Merthogy a feledtetésre és feledésre ösztönző, csábító veszedelmeknek nem vagyunk híján, azt szomorúan meg kell állapítanunk. Nagy szükségünk van nekünk Vajára! Hogy ellent tudjunk állni a felejtésre csábításnak.”

1976-ban Rákóczi születése 300. évfordulójának méltó megünneplésére készült az egész ország. Konferenciák, megemlékezések és emlékkiállítások sora követte egymást. E jeles évforduló alkalmából azonban a megyében mindössze egy köztéri képzőművészeti alkotás készült: az 1952-ben alapított vásárosnaményi gimnázium – amely 1961-ben vette fel a fejedelem nevét – egy mellszoborral állított maradandó emléket névadójának. Ócsai Károly szobrászművész mészkőből faragott alkotását a gimnázium épülete előtt leplezték le.

Berkesz vezetői a fejedelmet választották névadójául annak a gyermekotthonnak, ahol 1954-től 1999-ig állami gondozott gyermekeket neveltek, tanítottak. Az otthont a település egykori birtokosa, a Vay család kastélyában rendezték be. A kastély előtti parkban 1980-ban leplezték le II. Rákóczi Ferenc mellszobrát, Andreas Papachristos alkotását. (A gyermekotthon megszűnte után a szobrot áthelyezték a szomszédos telken található, szintén a fejedelem nevét viselő általános iskola épülete elé.)

Kisvárdán 1985. december 6-án, a szobrászművész Búza Barna jelenlétében mellszobrot állítottak Rákóczinak a nevét viselő 111. sz. Ipari Szakmunkásképző Intézet épülete előtt. A szobor a tanulók, az iskola technikai dolgozói, a szakoktatók, a tanárok, a szülői munkaközösség és a szabolcsbákai Búzakalász Termelőszövetkezet, valamint a Kisvárdai Városi Tanács anyagi hozzájárulásával készült el.

A nagyságos fejedelem fényeslitkei mellszobrát 1986. november 2-án az egykori Felszabadulási emlékparkban avatták fel. Az iskolai úttörőcsapat névadójának szobra, Török Richárd alkotása a Képző- és Iparművészeti Lektorátus ajándéka volt a településnek. A Lektorátus ezzel a település vezetőinek azt a művészetpártoló tevékenységét jutalmazta, amiért az új iskola épületét képzőművészeti alkotásokkal díszítette.

„Ringató bölcső”-nek nevezték a kárpátaljai Mezővári földjét azon az emléktáblán, amelyet 1989. május 21-én lepleztek le a helyi református templom falán. A gránittáblát annak az emlékezetére helyezték el, hogy Tarpa után itt is kibontották Rákóczi zászlaját Esze Tamás kurucai. Ez az emléktábla jelentette a kezdetét azoknak az emlékjeleknek, amelyeket újra elhelyezhettek Kárpátalja Rákóczi szabadságharchoz kötődő településein, így a történelmi Bereg vármegyéhez tartozó Beregszász és Munkács városaiban is.

Tarpa és Vári után Beregszász főterén is kibontották Rákóczi zászlaját 1703. május 22-én. Erre az eseményre 1992 óta hívja fel a figyelmet egy emléktábla Esze Tamás domborművével (Ortutay Zsuzsa alkotása). Beregszász legrégebbi világi épülete a város központjában található Bethlen-Rákóczi kastély, amelynek falán 1991 óta emléktábla hirdeti, hogy 1709 áprilisában itt szállt meg Mikes Kelemen (a dombormű alkotója Ortutay Zsuzsa). 1996-ban II. Rákóczi Ferencnek állítottak emléket, aki többször is megfordult a városban. 1705. december 21-én itt adta ki azt a felkelésre buzdító kiáltványát, amelyben mindenkit zászlaja alá szólított, akinek drága a haza és a szabadság. (Ifj. Pál Mihály jellegzetes, több emléktáblán is megtalálható Rákóczi ábrázolása látható a tábla fölötti domborművön.) Az 1997-ben elhelyezett emléktáblán pedig a műemlék épület történetének rövid summája olvasható és a város történelmi címere látható. Az épület emléktábláinak elhelyezése a Beregvidéki Magyar Kulturális Szövetség és a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség nevéhez köthető.

1994. október 14-én a beregszászi 3. számú középiskola felvette Zrínyi Ilona, a 8. számú középiskola pedig Mikes Kelemen nevét. Az ünnepélyes névfelvétel alkalmából leleplezték az iskolákban Takács Erzsébet névadókról készített alkotásait, amelyeket a művész eredetileg a Magyar Honvédelmi Minisztériumnak ajánlott fel.

Munkács belvárosában két olyan épületdísz is látható, amely a szovjet időkben is némán hirdette a vár egykori hős védőjének és urának emlékezetét: a Zrínyi Ilona utca elején a névadó kőbe mintázott portréja látható, míg egy ma banknak helyet adó épület tetején Rákóczi alakját fedezheti fel a figyelmes tekintet. (A kőszobor alatt a fejedelem neve cirill betűkkel olvasható is.) Ők ketten nem maradhattak ki abból az öt bronz domborműből álló várostörténeti tablóból sem, amelyet Ivan Brovdi szobrászművész készített 1986-ban.

Örvendetes, hogy a munkácsi vár egyre több emlékjele tanúskodhat annak magyar vonatkozásairól. E sorba illeszkedik Zrínyi Ilona domborműve is: Nagy Lajos Imre szobrászművész alkotását 2003-ban helyezték el. (A munkácsi vár középső részét a hatalmas udvarával Rákóczi térnek nevezték el. A fejedelem nevét még egy bástya őrzi a várban.)

Újfehértó szülötte Nyúzó Mihály (1666–1716), aki harcolt Thököly seregében, vele bujdosott Törökországban, majd a katonai ranglétra fokozatait végigjárva Rákóczi lovas ezredese lett. A fejedelem 1707. május 20-án őt és családját is megnemesítette. Aláírása és pecsétje ott van a szatmári békeokmányon. 1997 óta az ő emlékét idézi a város vezetői által emelt mellszobor. Zagyva László alkotása a Városi Múzeum előtti szoborparkban található.

Újfehértó után Ibrány is olyan saját szülöttjére emlékezett, aki tevékeny szerepet vállalt Rákóczi szabadságharcában. Ibrányi László a Szabolcs vármegyei egyik legtekintélyesebb és leggazdagabb vajai Ibrányi család sarja volt. Akárcsak Nyúzó Mihály, ő is harcolt Thököly seregében ezereskapitányi rangban. Rákóczi tiszai átkelésének hírére a szabolcsi nemesség egy része a kisvárdai vár mellett az ibrányi várba zárkózott Ibrányi Lászlóval együtt. Azonban a naményi pátens kibocsátását követően ők is Rákóczi mellé álltak, aki augusztus 25-én Ibrányi Lászlót nevezte ki a szabolcsiak parancsnokának, s rábízta a Tisza mentén – Tokajtól fölfelé – kialakított védővonal parancsnokságát. Rákóczi ezereskapitánya 1705-ben, egy császári csapatok ellen vívott ütközetben vesztette életét. A több köztéri alkotással is büszkélkedő Ibrány 1998. október 16-án, a várossá válásának ötödik évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen újabb szoborral gazdagodott: az Ibrányi család még élő legfiatalabb tagja, Ibrányi Éva leplezte le a család egyik kiváló ősének a bronzba öntött alakját, Györfi Sándor szobrászművész alkotását.

Tornyospálcán 1999. augusztus 20-án avattak emlékhelyet a Rákóczi-szabadságharc tiszteletére. Agárdy Sándor iskolaigazgató szoboravató beszédét követően leplezték le Vajner László kisvárdai szobrász fejedelemről készített alkotását, és ekkor hullt le a lepel azokról a bronztáblákról is, amelyek a Rákóczi zászlaja alatt harcoló „pálczai” kurucok nevét hirdetik és emléküket őrzik.

Olcsva eddig az egyetlen magyarországi település, amely szobrot állított a szatmári béke létrehozójának, gróf Károlyi Sándornak. A település születési helye a grófnak, hiszen a család birtokában lévő olcsvai kastélyban látta meg a napvilágot 1669-ben. A több épületből álló emeletes kastélyt a Károlyiak építtették a XVII. században. 1703-ban felégették, 1708–1709-ben Károlyi Sándor újjáépíttette és az állandó lakhelyét is ide tette át Nagykárolyból. Itt született Ferenc fia 1705-ben. 1711 februárjában II. Rákóczi Ferenc e kastélyból küldte meg békeajánlatát József császárnak. A kastélyt 1791-re lebontották. A település vezetői 1999. október 1-jén, a református templom kertjében állítottak szobrot híres szülöttüknek. A mellszobor Sebestyén Sándor szobrászművész alkotása.

Károlyi Sándor szobraira még a romániai Erdődön és Nagykárolyban bukkanhatunk. Az erdődi várkastélyt 1727 és 1730 között az egykori vár romjaiból építtette Károlyi Sándor. A második világháborúban elpusztult. E várkastély tövében helyezték el 2008. május 22-én Radu Ciobanu szobrát annak emlékéül, hogy itt halt meg 265 évvel ezelőtt gróf Károlyi Sándor.

Nagykároly a Kaplon nemzetségbeli Károlyi család első birtokközpontjaként vonult be a történelembe. Ahogy a várkastély falán lévő emléktábláról leolvasható, a várat 1482-ben Károlyi Lancz László kezdte építeni lakóhelyül, amit 1592-ben Károlyi Mihály a török elleni védelem érdekében várrá alakíttatott. 1699-ben Károlyi Sándor díszesebbé tette. 1794-ben Károlyi József a régi várat lebontatta és kastélyt építtetett, amelyet végül 100 évvel később Károlyi István lovagvárrá alakíttatott. Károlyi Sándor 1711-ben itt folytatta a tárgyalásokat Pálffy Jánossal a szabadságharcot lezáró békéről. 300 évvel később szobrot emelt az utókor Károlyinak: Bíró Lajos szobrászművész alkotását 2011. december 22-én a várkastély parkjában leplezték le.

Amikor az államalapítás millenniumának ünneplési lázában Szent István király szobraival gazdagodott a megye több települése is, Tarpa vezetői saját közösségük történelmi hagyományaira figyeltek, így állítottak emlékművet az 1703-as helyi kuruc zászlóbontás emlékezetére. Bíró Lajos bronz domborművét a református templom kertjében helyezték el 2001-ben.

2002-ben egy új, négy tantermes szárnnyal bővítették a buji általános iskola épületét. A november 15-én megtartott iskolaavató alkalmából II. Rákóczi Ferenc nevét vette fel az oktatási intézmény. A névadó bronz domborművét, Török András alkotását az iskola főépületének aulájában leplezték le. Az alkotás Toma László képviselő adományából készült.

A szabadságharc kitörésének 300. évfordulója alkalmából a megye kuruc hagyományait ápoló települései igyekeztek újabb alkotásokkal gazdagítani II. Rákóczi Ferenc és a szabadságharc emlékeinek sorát. A nyitányt a megye eddigi legmonumentálisabb Rákóczi szobrának a leleplezése jelentette Tarpán.

A 2003. május 18-i tarpai szoboravatás az országos ünnepségsorozat egyik kiemelkedő eseménye volt. Az ünnepség programját ismertető sajtótájékoztatón Kiss Gábor, a megyei közgyűlés alelnöke kiemelte, hogy Rákóczi egységbe tudta kovácsolni a nemzetet, hiszen „a Rákóczi-szabadságharc kezdeti időszakában mind a vallási villongásokat, a felekezeti türelmetlenséget, mind a rendi ellentéteket, a politikai, a lakóhely szerinti megosztottságot sikerült áthidalnia”. Ezt a gondolatot erősítette meg a szoboravató ünnepséget megnyitó köszöntőjében Gazda László, a megyei közgyűlés elnöke is, amikor arról beszélt, hogy „Esze Tamás seregében együtt harcolt a nemes a jobbággyal, együtt fogott fegyvert a földbirtokos a nincstelennel, s együtt kérték fel vezérüknek Rákóczit, mert tudták róla, hogy jólelkű, népét szerető ember, akit nem az önérdek késztetett a harcra, hanem a haza szeretete”. Medgyessy Péter miniszterelnök beszédében a fejedelmet a szövetségkeresők példaképének nevezte: „Rákóczi már háromszáz évvel ezelőtt pontosan látta, hogy nincs nemzeti szabadság szövetségesek nélkül és látta, tudta azt is, hogy a szövetséges nem jelenti a nemzeti függetlenség feladását”. A beszédeket követően a kormányfő a megyei közgyűlés elnökének és Tarpa polgármesterének társaságában leleplezte a fejedelem lovasszobrát, Bíró Lajos szobrászművész alkotását, amelyet megáldottak a történelmi egyházak képviselői.

A kuruc szabadságharc kitörésekor a Szabolcs vármegyei nemesség egy része a kisvárdai várban talált menedéket. Mivel a naményi pátenst vivő hírnököt nem engedték be, és Vay László próbálkozása sem sikerült a nemesség átállítására, ezért 1703. július 19-én a kurucok megkezdték a vár körülzárását. Másnap megjelentek a Rákóczi és Bercsényi vezette csapatok is és felszólították a várbelieket a megadásra. A nemesség a csatlakozást megtagadta, de semlegességet fogadott. Ezt követően Rákóczi megtartotta első seregszemléjét, majd július 22-én elvonult a vár alól. A város a szabadságharc alatt a megyei adminisztráció székhelye, Rákóczi utánpótlási központja, foglyok őrzőhelye és átvonuló szállás volt. Mindezekre az eseményekre is emlékeztet az az emléktábla, amelyet 2003. július 19-én helyeztek el a vár falán. A Kisvárdai Városszépítő Egyesület által emelt táblán Györfi Sándor domborműve alatt Radó Antal 1903-ban megjelent Rákóczi sírja című költeményének néhány sora olvasható.

Györfi Sándornak a kisvárdai domborművel megegyező alkotását helyezték el Nyíregyházán utcanévtáblaként a Rákóczi utca kezdetének megjelölésére szintén 2003-ban. Egy megyei útikönyvben a következő olvasható az utca elnevezéséről: „A város… Rákóczi útjának nevezte el 1908-ban, annak emlékére, hogy Rákóczi György seregei Erdély felől ezen az úton vonultak a rakamazi német tábor ellen, majd Rákóczi Ferenc, kurucaival, többször haladt ezen az úton hadjáratai folyamán, míg 1906-ban, hamvai hazahozatalakor szintén ezen az úton ment Szabolcs megye lovas küldöttsége Kassára, a nagy fejedelem temetésére.” Az utca tehát két Rákóczinak is emléket állít, de a köztudatban II. Rákóczi Ferenc él névadóként.

2003. július 27-én Nagykálló is méltó módon, egy bronz mellszobor állításával emlékezett a településhez sok szállal kötődő Rákóczira. Ezek ismertetésével kezdte szoboravató beszédét Terdik János, a város polgármestere is. Nagy Lajos Imre szobrászművész alkotását a megszépült Szabadság téren helyezték el.

A tiszabecsi győzelmet követően Rákóczi csapataival 1703. július 16–17-én, Naménynál átkelt a Tiszán. Július 18-án itt bocsátotta ki a szabadságharc második kiáltványát. A naményi pátens néven ismert okmányban kinyilvánította, hogy „nem a rajta esett sérelem miatt, hanem a magyar haza idegenek általi elnyomása miatt fogott fegyvert”. Hívta a megye nemes és nem nemes népét, hogy szálljanak hadba, vonuljanak táborába. A pátens kibocsátásának 300. évfordulója alkalmából Vásárosnaményban felújították a Rákóczi parkot, ahová elhelyezték Kovács Ferenc mészkőből faragott szobrát, a szobor talapzatához pedig egy emléktáblát.

Nagyar a „Középkori templomok útja” elnevezésű tematikus út egyik állomása. Református templomának kertjében a verses fejfák és a Kossuth Lajos emlékét őrző kőoszlop mellett 2003. szeptember 4-e óta felfedezhetjük a Rákóczi-szabadságharcért fegyvert ragadó elődök emlékére állított kopjafát is. A község polgárai által emelt mementó 12 helyi lakos nevét őrzi.

A 2003-as jubileumi év utolsó emlékjelét Újfehértón állították október 29-én: a Városi Múzeum által emelt domborműves emléktábla a szabadságharc zászlóbontásának évfordulója mellett az újfehértóiak fegyverfogására is emlékeztet. A Rákóczi arcképét ábrázoló domborművet Sebestyén Sándor szobrászművész készítette.

2006. február 27-én a munkácsi vár Lorántffy-bástyáján adták át a Zrínyi Ilonát és a gyermek II. Rákóczi Ferencet ábrázoló szobrot, Matl Péter szobrászművész alkotását. A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma, a Nemzeti Kulturális Alapprogram, a Képző- és Iparművészeti Lektorátus, valamint az Illyés Közalapítvány támogatásával készített szobrot Orbán Viktor leplezte le.

Kárpátalja első Rákóczi szobrát 2006. május 13-án leplezték le a Munkácsi II. Rákóczi Ferenc Középiskola udvarán. A középiskola 1992-ben vette fel a fejedelem nevét. A névadó mellszobrát Matl Péter készítette.

Az 1996-ban önállósult és államilag elismert beregszászi Kárpátaljai Magyar Főiskola 2003. december 13-án vette fel II. Rákóczi Ferenc nevét. 2007. március 26-án, a Rákóczi Napok nyitányaként a főiskola épületében leleplezték Zrínyi Ilona mellszobrát, a Bolyai János Honvéd Alapítvány adományát. Az alkotás Berek Lajos 2005-ben készített szobrának a másolata. Egy évvel később a fejedelem szobra is helyet kapott édesanyja szobrának a közelében. Tamáska János alkotását szintén a Rákóczi Napok keretében, 2008. március 26-án leplezték le a főiskola harmadik emeleti folyosóján.

2011. április 27–29. között a szatmári megegyezésre és a majtényi zászlóletételre emlékeztek Vaján. A programsorozat zárónapján katonai tiszteletadás mellett Kövér László, az Országgyűlés elnöke és Seszták Oszkár, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés elnöke leplezték le a Majtényi zászlóletétel emlékművét, Nagy Lajos Imre szobrászművész alkotását. A Vay-kastély gyönyörű parkjában elhelyezett emlékművel a 300 évvel ezelőtti esemény előtt tisztelegtek. A 15 bronz zászló azon zászlók sokaságát idézi, amelyeket a majtényi síkon hagytak Rákóczi kurucai. Az emlékművön a fejedelem lovassági zászlójának latin nyelvű felirata olvasható, amelynek fordítása: „Isten az igaz ügyet nem hagyja el”. Az emlékjelavatás a Rákóczi-szabadságharc 2003-ban kezdődött jubileumi éveinek záróeseménye volt a megyében.

A kuruc szabadságharc lezárásának 300. és Esze Tamás születésének a 345. évfordulója alkalmából 2011. május 21-én szobrot állítottak a kuruc brigadérosnak Beregszász városában. Zagyva László szobrászművész alkotásával egy újabb magyar vonatkozású emlékjellel gyarapodott a város. Az alkotást a X. Beregszászi Napok című rendezvénysorozat keretében leplezték le, felállítását Dalmay Árpád, a Beregszászért Alapítvány kuratóriumának elnöke kezdeményezte. Ünnepi beszédet Tóth István beregszászi főkonzul mondott, aki a történelmi események példaértékűségét, valamint a mai kor emberének felelősségvállalását hangsúlyozta a nemzeti értékek megőrzése terén.

II. Rákóczi Ferenc a szatmári várat ostromló hadserege vetési táborában fogalmazta meg és adta ki 1703. augusztus 28-án rendeletét, amely mentesítette a kuruc seregben harcoló jobbágyokat és azok családtagjait minden közteher és földesúri szolgáltatás alól. 305 évvel később, 2008-ban emlékeztek meg először a település lakói a pátens kiadásáról és ebben az évben alakult meg a helyi hagyományok ápolására a Vetési Albert Kultúrkör is. 2011. augusztus 28-án a Kultúrkör a község önkormányzatának segítségével méltó emléket állított a pátens kibocsátójának: a Református Egyházközség parókiájának kertjében felállították a település első szobrát, Erdei István szobrászművész alkotását. A szobrot Juhász Lajos polgármester és Erdei D. István parlamenti képviselő leplezte le.

Mikes Kelemen halálának a 250. évfordulója alkalmából, 2011. szeptember 25-én Gulácson, a régi iskola homlokzatán domborműves emléktáblát avattak. Mikesnek nincs kötődése a településhez, csak az alkotó Nagy Lajos Imre nyíregyházi szobrászművésznek, aki Gulács község szülötte és díszpolgára.

2011 októberében az RMDSZ kezdeményezésére Szatmárnémeti Városi Tanácsa jóváhagyta II. Rákóczi Ferenc szobrának felállítását. A politikai kompromisszumokkal is járó (cserébe egy román vonatkozású szobor elhelyezését támogatták) döntés értelmében bízták meg Deák Árpád nagyváradi szobrászművészt a bronz mellszobor elkészítésével. A szobor helyéül a Kálvin téri református templom mögötti területet jelölték ki. (A Rákócziak palotája a Kálvin tér szomszédságában, a mostani 1-es számú posta helyén állt hajdanán. Az épületet 1908-ban bontották le.) 2012. június 1-jén, a szoboravató ünnepségen Markó Béla szenátor beszédében így fogalmazott: „Rákóczi egy szimbólum! Először sikerült összefognia a magyarságot egy közös cél, egy közös szándék, egy közös jövő érdekében. Ez a közös cél pedig a magyar szabadság volt. Hiszem, hogy az a történelmi kényszer és szükség nem szűnt meg, amely a magyar egységet sürgeti.”

A három történelmi vármegye területén a kuruc szabadságharc kezdeti és végső szakaszában döntő és meghatározó események történtek. Az utókor megőrizte ezt az örökséget, hiszen 1875 és 2012 között szinte valamennyi fontos esemény színhelyén állítottak valamilyen emlékjelet, teret és lehetőséget adva ezzel a megemlékezéseknek, a tiszteletadásnak és a hagyományápolásnak.  

*A tanulmány megjelent a Szabolcs-szatmár-beregi Szemle 2012. 3. számában.